2012. május 17., csütörtök
Gyorsasági Hírek
/ 20 oldal

Győrfi Alen: „Most már nem adhatom alább”

Assenben, a motorozás Mekkájában is pontokért hajt a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában

Zólyomi Andrea | 2012.04.19, 10:24:00 | Utolsó módosítás: 2012.04.19, 10:24:00

Cimkék:

Eljött az a pillanat Imolában Győrfi Alen számára, amiért egy évvel ezelőtt nekikezdett a „négyütemű ezres kalandjának”. A tanulóévet követően a 2012-es szezont azonnal pontszerzőként kezdte, és a megszerzett 12. hellyel azt is bizonyította a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője, hogy ebben az évben már a középmezőny elején kell vele számolni. Tavaly éppen Assenben kezdte meg a szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában, és most a legendás pályára visszatérve legalább az idénynyitón elért helyezését szeretné megismételni.

 

Györfi Alen egy évvel ezelőtt éppen Assenben kezdte meg szereplését a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában. Noha a kategória abszolút újoncaként vágott bele a nagy kalandba, abszolút odatette magát az első szabadedzéstől kezdve, és a 26. rajthelyről indulva végül a 22. lett, miközben majdnem három és fél másodpercet javított – péntek délelőtt 1:45.295, míg a futamon 1:41.940 – vasárnapig a legjobb köridején. Az idei esztendőt azonnal pontszerzőként zárta Imolában – a 12. hellyel 4 pontot szerzett –, és ezt a szereplését Assenben is szeretné megismételni.
 
„Az imolai futamot követően már nagyon vártam az asseni hétvégét. Már tudom, hogy ott van a helyem a pontszerzők között, és azt is tudom, hogy innentől kezdve nem is szeretném alábbadni ennél. Mindenképpen azt remélem, hogy a tavalyi adatok és az idei szezonra megtalált beállítások segítségével ezúttal is képes leszek az időmérőn a legjobb 15 közé kerülni, és ha ez sikerül, akkor teljesülhet az álmom, és Assenból sem kell üres kézzel távoznom. Bízom abban, hogy az Imolában tapasztalt technikai gondok ezúttal elkerülnek majd” – fogalmazta meg elvárásait saját magával szemben a 22 éves motoros.
 
 
A csapattulajdonos is bízik abban, hogy folytatni tudja Alen az imolai formáját, hisz most már elvárás a pontszerzés a versenyzővel szemben. Ám azzal azért ő is tisztában van, hogy vannak olyan tényezők, amelyek megakadályozhatják a motoros újabb remek eredményét.
 
„Tisztában vagyok azzal, hogy az asseni futam teljesen más lesz, hisz itt nagyon rég motorozott Alen. Sajnos egyelőre a motoron semmilyen új fejlesztés nem lesz, ráadásul fejtörést okoz az egész csapatnak az új Pirelli abroncs, melynek magassága mind elől, mind hátul megváltozott, és ez Alen stílusbeli fejlődése és gyorsulása miatt is új beállításokat igényel majd. Az imolai pontszerzéssel egyébként Alen elérte azt, hogy a szerződésünket véglegesítjük a támogatóinkkal, és ez számára biztosítja idén és az elkövetkező években is a kiemelt szerepet. Sőt, az asseni futamon elkezdjük a megbeszéléseket a 2013-as évadra, és nem titok, a futamon nyújtott teljesítménye Alennek döntően befolyásolhatja a megbeszélések kimenetelét” – árulta el Kelemen Krisztián.
 
 
A világbajnokság állása
 
1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 25 pont, 2. Loris Baz (MRS, Kawasaki ZX-10R) 20, 3. Eddi La Marra (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 16, 4. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 13,… 12. Győrfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 4.

Assen (Hollandia)
A pálya neve: TT Circuit Assen
Pálya hossza: 4542 m
Pole pozíció: a pálya bal oldalán
Bal kanyarok száma: 11
Jobb kanyarok száma: 6
Irány: az óramutató járásával megegyező
Célegyenes hossza: 560 m
 
Körrekord a Superstock 1000-es kategóriában: 1:39.050 – Sylvain Barrier (2011)
2011 - versenyben futott leggyorsabb kör: 1:39.050 – Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia Superstock)
2011 - pole pozíció: 1:39.208 – Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia Superstock)
2011 - verseny győztese: Davide Giugliano – Althea Racing
 
Assen röviden
 
A szurkolók által a motorsportok katedrálisaként emlegetett Assenben az első versenyt 1925-ben, a környékbeli falvakon keresztül – Borger, Schoonloo és Grolloo – rendezték meg, egy huszonnyolc és fél kilométer hosszú pályán. Az első győztes Piet van Wijngaarden volt egy 500 cm3-es Nortonnal. A következő években a pálya vonalvezetésén változtattak, ám Assen életében az igazi áttörés 1955-ben következett be.
 
Az eredeti pálya közelében egy teljesen új, kifejezetten a gyorsasági-motoros világbajnokság mezőnyének számára épített ringet alakítottak ki. A pálya hossza kezdetben 7705 méter volt, ám mára ezt 4542 méteresre csökkentették. A legutolsó változatást két éve hajtották végre, amikor egy új sikánt helyeztek el a pályán.
 
A Superbike világbajnokság versenynaptárában 1992 óta állandó résztvevő Assen, ami annak fényében nem meglepő, hogy a „katedrális” az egyik legkedveltebb helyszínnek számít a motorosok körében. A kiváló tapadásnak, a rendkívül technikás vonalvezetésnek és a kiszámíthatatlan időjárásnak köszönhetően biztosak lehetünk az izgalmas versenyekben.   
A TT Circuit Assen mintegy 100.000 néző befogadására alkalmas – 47 ezer állóhely, míg 53 ezer ülőhely – versenypálya, ami az autóval érkezőket egy körülbelül 60 hektáron elterülő parkoló várja. A pilóták biztonsága, mint mindenhol, így Assenben is kiemelten fontos, hiszen egy közel 30 kamerából álló zárt TV-rendszert építettek ki, ami biztosítja a verseny irányítóit, hogy semmiről se maradhassanak le. A bokszutcában 34 garázs áll a pilóták és a csapatok rendelkezésére, míg a média számára fent tartott szobában 300-an foglalhatnak helyet. A versenyen körülbelül 400 alkalmazott (tűzoltók, operatőrök, marsallok, stb.) vesz részt, míg a versenyzők és a nézők orvosi ellátásáért közel 200-an felelősök.
 
A hétvégi Superstock 1000-es asseni futam menetrendje
Április 20., péntek  
08.45-10.15: motorok technikai átvétele 
11.00-11.30: első szabadedzés
14.45-15.15: első időmérő edzés
 
Április 21., szombat
09.00-09.30: második szabadedzés
17.05-17.35: második időmérő edzés
Április 22., vasárnap
09.00-09.10: bemelegítés
10.30: verseny (13 kör – 59,046 Km)
 
A futamot az Eurosport2 közvetíti – vasárnap 10.45 –, míg a szurkolók a hétvége eseményeit folyamatosan nyomon követhetik a facebook-on.

Mi történt Kispatakival és a TSV Volpke by Schubert Motorssal a Bol d'Oron?

Zólyomi Andrea | 2012.04.19, 10:22:00 | Utolsó módosítás: 2012.04.19, 10:29:00

Cimkék:

148 kört teljesítve adta fel a küzdelmet a 48-as rajtszámú BMW szombaton este, megközelítőleg 22 órakor. Ami addig történt: vizes és száraz pálya, egy bukás, gyors körök és rengeteg box kiállás.
 
A rajtot Filip vitte a vizes pályán, és a középmezőnyben motorozott, ami az időmérő monitorok alapján nem volt egyértelmű, mert elromlott a transzpandere. Az első box kiálláskor új transzpanderrel orvosolta ezt a rendezőség. Ez az első kiállás azonban egy kényszerkiállás volt a 10. kör környékén, mivel a 25 éves német versenyző bukott a csúszós pályán. Az esés utáni boxba térés, a szerelés közel 30 percet vett igénybe, majd a pályára visszatérve sajnos halmozottan jelentkeztek a problémák.
 
Melegedett a motor vize, amit sikerült egy kiállás alatt orvosolni. Ezt követően fék problémák léptek fel. Többszörös alkatrész csere és az ABS állítása megoldotta a gondot, miközben az idő telt, a hátrány egyre nőtt. Természetesen gumi és pilótacserét, tankolást is megejtett az alakulat.
 
Viktor kétszer lépett pályára a verseny folyamán. A fékproblémák nála jelentkeztek először, de második menésekor egyhuzamban probléma mentesen tudta kimotorozni a tank benzint. A csapat elégedett volt Vele, mivel a Superstock mezőny élenjáróival tartva a tempót motorozott.
 
 
A szerelők az egyik csere közben vették észre a hűtővíz rendellenes állagát. Benzin került a rendszerbe, amit újfent helyre kellett hozni, a munkák során a tank lekerült a gépről, megrázva az rendellenes hangot adott. Feltehetően kavics zörgött benne, a gyorstankoló speciális kialakítása miatt az eséskor kerülhetett bele. A csapat az időmérőn mert lenullázott egy tankot, így nem rendelkezett tartalék elemmel, ami fel is tette az i-re a pontot. A csapat "néhány órányi" káosz és küzdelem után a verseny feladására kényszerült. Az Endurance Világbajnokság szabályinak megfelelően ilyenkor szó szerint lehúzzák a rolót, hiszen a boxajtó bezárásával jelzik szándékuk.
 
Kispataki Viktor: " A verseny nem úgy alakult ahogy terveztük, mondhatni káoszos volt. Egy verseny közbeni esés sosem jön jól, ami nálunk most további problémákat is szőtt. De természetesen ez mindig benne van a pakliban. Örülök hogy itt lehettem és motorozhattam, a következő versenyemre tekintek, ami a Slovakiaringen lesz. Várom hogy újra a Prop-tech Hondán motorozhassak."
 
Az április 22-i hétvégén tehát Viktor az esztergomi alakulattal a Slovákiaringen versenyez, ahol az Alpok-Adria illetve a Magyar Bajnokság első futama kerül megrendezésre.

Április 23-án nem lesz licences csoport

Zólyomi Andrea | 2012.04.17, 11:39:00 | Utolsó módosítás: 2012.04.18, 11:38:00

Cimkék:

Tisztelt Versenyzők!
 
A Hungaroring Zrt-től kapott tájékoztatás alapján a 2012. április 23-i motoros nyílt napon a kevés jelentkező miatt nem lesz külön licences csoport. Az a kevés licences, aki jelezte részvételét, a K2-es, gyors csoportban indulhat, természetesen a licenceseknek járó kedvezményes feltétellel.
 

Győrfi Alen: „Óriási tehertől szabadultam meg, fantasztikus ez az érzés”

Megszerezte első bajnoki pontjait Superbike-vb Superstock 1000-es sorozatának imolai futamán 12. helyével a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője

Zólyomi Andrea | 2012.04.02, 10:46:00 | Utolsó módosítás: 2012.04.02, 10:46:00

Cimkék:

Eljött a régóta várt pillanat, és a vasárnapi futammal kezdetét vette a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozata, amelynek mezőnyében ismét ott találhatjuk Győrfi Alent, hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnokát. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője a tavalyi tanulóévet követően idén azonnal pontszerzőként zárt az imolai idénynyitón. A bukásokkal, piros zászlóval tarkított izgalmas versenyen Alen a rajtpozíciójához képest három helyet javítva 12. lett, és négy pontot szerzett. Alen elégedett volt a szereplésével a technikai hibáktól is nehezített hétvégén, és abban reménykedik, hogy az április 22-i asseni versenyen hasonló teljesítményre lesz képes.

 

Végre megtört a jég, és a tavalyi, tanulásra szánt esztendőt követően rögtön pontszerzőként zárta a 2012-es idénynyitót. Már az időmérőn elért, eddigi legjobb rajtpozíciója, a 15. hely is abszolút feldobta a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzőjét, aki a vasárnapi bemelegítő edzésen, a warm up-on is tartotta eddigi sebességét, és a 13. legjobb eredményt érte el. Győrfi Alen bizakodva várta a futam indítását.
 
 
„Már a warm up alatt éreztem, hogy jól megy a motor, de a bemelegítésre feltett gumijaim kopottak voltak, így nem sikerült előrébb végeznem. De már ekkor éreztem, ha nem jön közbe semmi a versenyen, és képes leszek a saját tempómat motorozni, akkor meglesz az első ponton ebben a sorozatban” – elevenítette fel a reggeli tréning pillanatait a 22 éves motoros.
A futam rajtát fantasztikusan kapta el Győrfi Alen, aki az első kanyarban már a 12. helyen motorozott, és ahogy telt az idő, úgy közelített az előtte haladó versenyzőhöz. Azonban ekkor hatalmasat bukott az egyik olasz versenyző – a motorja a célegyenesben háromfele tört –, és a versenybírák piros zászlóval megszakították a versenyt.
 
„Valóban jól rajtoltam, és a futam félbeszakítása előtt már reális esélyem volt arra, hogy előrébb lépjek. Sajnos az újraindításnál megint gondom támadt a kuplungommal, így azonnal visszaestem az utolsó helyre. A hátralévő öt körben sikerült visszaküzdenem magam a 12. helyre, és ezzel végre megszereztem első pontjaimat a Superstock 1000-es sorozatban” – fogalmazott a végül 12. helyen záró, és ezzel négy pontot szerző Győrfi Alen.
Hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnoka – 125 köbcentis kategóriában szerezte még 2007-ben – azt azonban nagyon sajnálta, hogy az abroncsai sem bírták végig, így nem tudta teljes mértékben kimotorozni magából azt, ami benne és a Hondájában volt ezen a délelőttön.
 
„Természetesen nagyon örülök az eredményemnek, hiszen óriási volt rajtam a teher. Most már tudom és érzem, hogy képes leszek megfelelni az elvárásoknak, azaz valamennyi futamon a középmezőny első felében haladva pontokat szerezni” – zárta az értékelését Győrfi Alen.
 
Egy pillanatig sem akarta tagadni a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team tulajdonosa, hogy elégedett versenyzője teljesítményével és elért eredményével.
 
„Nagyon boldog vagyok, hisz amióta ez a csapat összeállt, ezért dolgozott a nap minden percében. A tavalyi, tanulásra szánt év után az első versenyen is lemérhető volt a fejlődésünk. A csapat is összeért, hisz az előjövő technikai hibákon úrrá lett. Az újraindítás előtt azt súgtam Alen fülébe, hogy emlékezzen az egy évvel ezelőtti monzai versenyre, amikor hasonló szituációban milyen fantasztikusan motorozott. Megtette, és hiba nélkül, a négy pontot érő 12. helyre behozta a mezőny legrégebbi technikáját. Ma még ünnepelünk, aztán holnaptól máris elkezdjük a felkészülést az asseni futamra” – jelentette ki Kelemen Krisztián.
 
 
A vasárnapi futam végeredménye (Superstock 1000)
1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 9:25.462, 2. Loris Baz (MRS, Kawasaki ZX-10R) 9:26.162, 3. Eddi La Marra (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 9:26.560, 4. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 9:26.702,… 12. Győrfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 9:48.302.
 
A világbajnokság állása
1. Sylvain Barrier (BMW Motorrad Italia GoldBet, BMW S1000 RR) 25 pont, 2. Loris Baz (MRS, Kawasaki ZX-10R) 20, 3. Eddi La Marra (Barni Racing Team Italia, Ducati 1199 Panigale) 16, 4. Markus Reiterberger (Team Alpha Racing, BMW S1000 RR) 13,… 12. Győrfi Alen (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team, Honda CBR 1000RR) 4.
 
A következő futamot április 22-én, Assenben rendezik, melyet az Eurosport2 élőben közvetít.

Győrfi Alen: „Mentálisan és fizikailag is felkészülten várom a rajtot”

Imolában kezdi el a 2012-es szezont a MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatában

Zólyomi Andrea | 2012.03.29, 13:45:00 | Utolsó módosítás: 2012.03.29, 13:45:00

Cimkék:

Eljött a régóta várt pillanat, és a vasárnapi futammal kezdetét veszi a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozata, amelynek mezőnyében ismét ott találhatjuk Győrfi Alent, hazánk egyetlen gyorsasági motoros Európa-bajnokát. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője immár egy év tapasztalatával a háta mögött vág neki a 2012-es szezonnal. A 22 éves motoros úgy véli, tökéletesen sikerült a felkészülése, a motorjával eleget tudott tesztelni, ezért készen áll a rajtra. A csapattulajdonos, Kelemen Krisztián és Alen főszerelője, Nagy Győző egyaránt elérhetőnek tartja, hogy a versenyző az idénynyitón nemcsak bekerüljön a pontszerzők közé, hanem stabilan felvegye a versenyt a középmezőny tagjaival.

 

 

Györfi Alen ismét nekivág egy szezonnak, és ezúttal is a Superbike világbajnokság Superstock 1000-es sorozatának mezőnyében bizonyíthatja tehetségét. A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team versenyzője tavaly túlesett a tanulóévén, így idén már valamennyi pályán úgy vághat neki a futamoknak, hogy minimum a pontszerzés a célja. Tavaly már majdnem sikerült ezt éppen itt Imolában elérnie, ám a tempója hiába javult fel az első szabadedzés köridejéhez képest – a péntek délelőtti tréningen 1’56.647-t motorozott, míg a vasárnapi futamon már 1’53.424-t ért el –, a versenyen végül bukott másfél körrel a vége előtt. Pedig Alen az 5 szektorra lebontott imolai pálya első szektorában a negyedik legjobb eredményt érte el, igaz ez leginkább a magas végsebességének (267,9km/h) volt köszönhető, hiszen a pálya többi szektorában a mezőny második felében helyezkedett el (2. szektor: 19.; 3. szektor: 22.; 4. szektor: 16.; 5. szektor: 23.). Most mindenképpen javítani szeretne, célja a rajtrácson bekerülni a 14-20. hely valamelyikére, míg a futamot mindenképpen pontszerzőként zárná. Remélhetőleg minél előrébb…
 
„Nagyon vártam már ezt a hétvégét, mert hiszek abban, hogy a remekül sikerült téli felkészülésemnek és a jól felkészített Hondámnak köszönhetően sokkal jobban szerepelek majd, mint tavaly. Mentálisan és fizikailag is felkészülten várom a rajtot. Mindenképpen szeretném megszerezni első bajnoki pontjaimat, és ennek érdekében a szerelőimmel kielemeztük a tavalyi adatokat, a pálya vonalát, és megtaláltuk a remélhetőleg eredményre vezető taktikát. Remélem, képes leszek valóra váltani az álmaimat, és ehhez megteszem az első lépéseket Imolában” – fogalmazott a 22 éves motoros.
 
Alen csapattársa és főszerelője, Nagy Győző – ő az Alpok Adria és a Magyar Bajnokság futamain indul Superstock 600-ban – úgy véli, amit lehetett, azt kihozták a felkészülésből és a motorból.
 
„A teszteken egyértelműen előre léptünk, így minden esély megvan arra, hogy Alen az idei fejlesztésekkel és a tavalyi adatokat felhasználva mindenképpen odaérjen a pontszerző helyek valamelyikére. A teszteken sikerült az általunk legjobbnak gondolt beállításokat megtalálni, amiket már csak a szabadedzéseken kell finomítanunk a minél jobb imolai szerepléshez” – állította a főszerelő.
 
A MetalCom-Adrenalin H-Moto Team tulajdonosa is abban bízik, hogy 2007 Európa-bajnoka az idei szezonban is kitesz magáért, és folyamatos pontszerzéssel bizonyítja a tehetségét.
„A tavalyi év a tanulásé volt, és valamennyi pályán szerezhettünk tapasztalatokat anélkül, hogy Alennel szemben teljesíthetetlen elvárásokat támasztottunk volna. Ám idén mindenképpen pontszerzőként kell zárnia valamennyi futamot, így már a szezon első versenyén is a legjobb 15 között kell végeznie. A motor felújítása és a szezonra való felkészítése jól sikerült, teszteltünk éppen eleget, ezért optimistán várjuk az idei első versenyt” – jelentette ki Kelemen Krisztián.
 
A hétvégi Superstock 1000-es imolai futam menetrendje
 
Március 30., péntek  
08.45-10.15: motorok technikai átvétele 
11.00-11.30: első szabadedzés
14.45-15.15: első időmérő edzés
 
Március 31., szombat
09.00-09.30: második szabadedzés
17.05-17.35: második időmérő edzés
Április 1., vasárnap
09.00-09.10: bemelegítés
10.30: verseny (12 kör* – 59,232 Km)
A futamot az Eurosport2 élőben közvetíti – vasárnap 10.30 –, míg a szurkolók a hétvége eseményeit folyamatosan nyomon követhetik a facebook-on.
 
Imola (Olaszország)
2012. április 1.
Pálya neve: Autodromo Enzo & Dino Ferrari
Pálya hossza: 4936 m
Pole pozíció: a pálya bal oldalán
Maximum lejtés: 9.10%
Maximum emelkedés: 9.38%
Bal kanyarok száma: 13
Jobb kanyarok száma: 9
Irány: az óramutató járásával ellentétes
Célegyenes hossza: 350 m
 
2011 – verseny: A szeptember 25-én rendezett futamot az olasz Danilo Petrucci nyerte honfitársa, Davide Giugliano és a szintén olasz Niccoló Canepa előtt. A verseny leggyorsabb köre (1’50.299) a második helyen célba ért Davide Giugliano nevéhez fűződik, ahogyan a hétvége legjobb ideje is (1’50.016).
2011 – pole pozíció: 1’50.016 – Davide Giugliano (Althea Racing)
2011 – a versenyben elért legnagyobb sebesség: Lorenzo Zanetti (BMW) 276,3km/h
 
A Superbike sorozat először 2001-ben látogatott el Imolába, és két év kihagyástól – 2007-ben és 2008-ban a pálya felújítása miatt nem rendeztek futamot – eltekintve állandó résztevője lett a versenynaptárnak. A felújítást a híres német építész, Hermann Tilke koordinálta.
2006. november 19-én 700 rúd dinamittal felrobbantották a régi bokszutcát, amelynek ma a helyén egy 32 garázsból álló létesítmény áll, szemben az előző 18-cal. Új verseny-igazgatósági központot hoztak létre a legkorszerűbb technikai háttérrel, a pálya számos pontját kiszélesítették, mint például a Piratella kanyart is, illetve több biztonsági elemmel is kiegészítették a ringet.
A Nemzetközi Motorkerékpáros Szövetség (FIM) kérésére 2009-ben a Variante Bassa sikánt át kellett építeni, míg 2011 augusztusában a pálya 70% újraaszfaltozták.
 
Ha valaki élőben akarna szurkolni Alennek az imolai futamon…
A budapesti Clark Ádám térről indulva - a Google szerint ugyanis ez Budapest központja – az Imolában található Autodromo Enzo & Dino Ferrari versenypályát az útvonaltervező által ajánlott három lehetséges útvonal közül érdemes megközelíteni. A leggyorsabb és egyben a legrövidebb út Szlovénián keresztül vezet a Ferrari alapítójáról, Enzo Ferrariról és korán meghalt fiáról, Dino Ferrariról elnevezett ringre. Nem kevesebb, mint 883 km, valamivel több, mint 32000 forintos üzemanyagköltség (a Google még ezt is kiszámítja), és 8 óra 18 perc után lehet megérkezni a hétvégi Superbike sorozat helyszínére.
Természetesen repülőgéppel utazva kényelmesebb a helyzet, hiszen a Wizz Air a Budapest-Bologna másfél órás útért oda-vissza csupán 23 ezer forintot kér el.
 
Az imolai futam nevezési listája (Superstock 1000)
A 2012-es imolai futamra 24-en adták le nevezésüket, melyből 23 állandó pilóta, míg az olasz Federico Dittadi szabadkártyával indul.
1. (14) Lorenzo Baroni (olasz) - BMW S1000 RR
2. (20) Sylvain Barrier (francia) - BMW S1000 RR
3. (32) Lorenzo Savadori (olasz) - Ducati 1199 Panigale
4. (47 Eddi La Marra (olasz) - Ducati 1199 Panigale
5. (37) Andrzej Chmielewski (lengyel) - Ducati 1098R
6. (11) Jeremy Guarnoni (francia) - Kawasaki ZX-10R
7. (67) Bryan Staring (ausztrál) - Kawasaki ZX-10R
8. (15) Fabio Massei (olasz) - Honda CBR1000RR
9. (65) Loris Baz (francia) - Kawasaki ZX-10R
10. (5) Marco Bussolotti (olasz) - Ducati 1098R
11. (55) Tomas Svitok (szlovák) - Ducati 1098R
12. (93) Matthieu Lussiana (francia) - Kawasaki ZX-10R
13. (71) Christoffer Bergman (svéd) - Kawasaki ZX-10R
14. (30) Bogdan Vrajitoru (román) - Kawasaki ZX-10R
15. (24) Kev Coghlan (angol) - Ducati 1199 Panigale
16. (61) Alexey Ivanov (orosz) - Ducati 1199 Panigale
17. (88) Massimo Parziani (olasz) - Aprilia RSV4 APRC
18. (40) Györfi Alen (magyar) - Honda CBR1000RR
19. (21) Markus Reiterberger (német) - BMW S1000 RR
20. (36) Philippe Braga Thiriet (brazil) - Kawasaki ZX-10R
21. (42) Heber Pedrosa (brazil) - Kawasaki ZX-10R
22. (155) Tiago Dias (portugál) - Kawasaki ZX-10R
23. (39) Randy Pagaud (francia) - Kawasaki ZX-10R
24. (44) Federico Dittadi (olasz) - Aprilia RSV4 APRC
 
 
 
/ 20 oldal
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.