A Magyar Motorsport Szövetség fontosnak tartja adataid védelmét. Az adatkezelésről bővebben az Adatkezelési Szabályzat-ban tájékozódhatsz. Itt a mams.hu oldalunkon HTTP-sütiket használunk, hogy a legjobb élményt nyújthassuk. További információk ide kattintva érhetőel el.
Elfogadom
2024. március 29., péntek
Hírek

A Tomracing Motorsport Team versenyzője bebizonyítaná, nem járt el felette az idő

Zólyomi Andrea | 2014.11.11, 12:03:00 | Utolsó módosítás: 2014.11.11, 12:03:00

Cimkék:

Eldőlt! A korábbi vb-motoros, Kurucz Ferenc 2015-ben újra versenyezni fog. A Tomracing Motorsport Team pilótája megszokott kategóriájában, a Superstock 600-ban tér vissza, hogy az IMRC nemzetközi sorozat legjobbjaival küzdhessen.
 
Kurucz Ferenc a 2014-es szezont az IMRC nemzetközi sorozat nyitó fordulójában egy 4. és egy 5. hellyel kezdte, míg a második versenyhétvégén mindkét futamon ki kellett állnia technikai probléma miatt. A Tomracing Motorsport Team versenyzője az év hátralévő részében már nem állt rajthoz, és most komoly elhatározásra jutott karrierjét illetően. 
 
„Nem úgy sikerült a szezon, ahogy az év elején indult. Az áprilisi nyitó fordulóra egy komoly tesztprogrammal a hátam mögött érkeztem, ami a két futam eredményében is megmutatkozott. A következő versenyhétvégére viszont nem tudtam ily mértékben felkészülni, és ez kihatott a teljesítményemre. A hátralévő négy fordulót kihagytam, mert a munkám továbbra is kitöltötte minden időmet, és mint előbb említettem, felkészülés nélkül nem lehet eredményesen motorozni. Az utóbbi időben sokat gondolkodtam azon, hogy eljött-e az ideje a visszavonulásnak vagy adjak még egy esélyt magamnak. Végül a döntésemben egy pár héttel ezelőtti sikeres hungaroringi teszt erősített meg: teljes szezont szeretnék jövőre futni az IMRC nemzetközi sorozatban. Úgy gondolom, hogy még nem járt el felettem az idő, és megfelelő felkészüléssel oda tudok érni a legjobbak közé” - mondta Kurucz Ferenc.
Magyar Motorsport Szövetség 2010 © Minden jog fenntartva.